Első
alkalommal vettem részt ezen az eseményen, amire egy kollégám hívta fel a
figyelmem még a nyár közepén. Ilyen hosszú futóversenyen még eddig nem
indultam (87,61 km - 3205 m szinttel), ezért remek kihívásnak ígérkezett. Módszeresen nem készültem rá, de
mivel szeretem a dombos edzéseket – mind terepen, mind aszfalton – azért
hetente beiktattam egy-egy ilyen jellegű futást. A tavaszt követően egy
alkalommal mentem kb. 50 km-t a Bükkben, ami remek felmérőnek bizonyult, hogy vajon
hogyan is állok magammal, egyáltalán vállaljak-e ekkora távot. Ott jó
tapasztalataim voltak részben a pulzuskontrollnak köszönhetően, mert a magamnak
meghatározott értéket ritkán lépve túl, különösebben nem szenvedtem meg az azt
követő napokat. Szándékosan nem akartam akkor erőset menni, mert az önmagam
felmérésén túl a tapasztalatszerzés is cél volt. Ezt követően voltak még 20-30
km-es edzések, de ezektől hosszabbakra nem is igazán volt lehetőségem. A „nagy
napot” megelőző hét szinte csak pihenéssel telt. Még a hét elején volt egy
hosszabb futás, majd négy nap semmittevés. Odafigyeltem, hogy eleget pihenjek
és megfelelően étkezzek. Pénteken este még tartottam magamnak egy tésztaparty-t
és nagy lázban égve készítgettem össze a cuccom.
 |
| (csapattársammal, Kozma Zsolttal) |
Fél hat körül
ébresztő. Reggeli gyártás, majd még egyszer átnéztem, hogy mit vigyek és mit
ne. A felső ruházaton agyaltam, hogy miben kezdjek, végül megmaradt a hosszú
ujjú póló. Fél nyolc után érkeztem meg Csillaghegyre, a rajtközpontba, ahol már
nagyon jó hangulat volt. Rajtcsomagátvétel, találkozás ismerősökkel és
készülődés. A rajt előtti majré kissé átjárt, így gyorsabban telt az idő.
Fotózkodás a rajtkapuban, a „hangosban” jöttek az utolsó instrukciók és már
rajtolhattunk is. A tömegrajt rendben lement. Az első emelkedőn igyekeztem
megtartani a pulzusom, pedig az adrenalin és a kezdeti frissesség nagyon
hajtott volna. Bosszantott is a becsipogó óra, de tudtam, hogy hosszútávon
kifizetődő lesz ez a fajta óvatosság. Ha kellett, inkább belegyalogoltam,
mintsem erőltessem a felfelé futást. Vonatkozott ez a lejtőkre is, mert
felesleges lett volna szétcsapni a combom a nagy lendület miatt. 1. EP a
Nagy-Kevély volt (7,09 km). Sokszor jártam már erre és mindig lenyűgözött az a
kilátás, ami itt fogadott. Nem időztem sokáig, egy gyors csekkolást követően
haladtam is tovább. Innen jött egy hosszú lefelé egészen Csobánkáig. A
Kevélyről lefelé, az első szakasz eléggé technikás volt, a sziklás lejtőn
nagyon kellett ügyelni a lépésekre. Csikóváralján volt az első frissítőpont,
ahol gyakorlatilag svédasztal volt. Sok minden rendelkezésre állt, el sem
hittem, hogy ilyen van. Ez biztos csak nekem újdonság, mert ilyennel személy
szerint nem találkoztam még. A frissítést követően indulás tovább. Lassú
emelkedő a Tölgyikrek (2. EP – 17,26 km) felé, ahol gyors csekkolás és kocogtam
is tovább.
 |
| (a Tölgyikerek és Dömös közötti szakasz) |
Innen Dömösig szinte végig lejtős szakasz, amit sikerült
futótempóban hozni. Ez a szakasz nagyon szép volt, különösen a patak menti
rész. Érkezés Dömösre (3. EP – 28,1 km), ahol a frissítést követően nem is
időztem sokat, mert nem akartam húzni az időt. A Szakó-nyeregi ellenőrzőpontot
(4. EP – 32,74 km) követően már másztuk is Dobogókőt, ami az egyik legnehezebb
szakasz volt. Nagyon nem kellett tartani a tempózástól, hiszen erősebb
gyaloglás is elég volt a tervezett maxipulzus eléréséhez. Ugyan kezdtem érezni,
a fáradtságot a lábaimban, de még közel sem volt olyan, mintha erősebben
kezdtem volna az elején. Sikeresen felértem a Turista Múzeumhoz - a szint fele
már megvan - (5. EP – 36,24 km), ahol megint bőséges frissítés várt. Kicsit
megilletődve kérdeztem, hogy elvehetek-e egy egész palack izót, mire az volt a
válasz, hogy persze természetesen, hiszen ez a terepfutóknak jár! Még mindig
nem akartam ezt elhinni, de ezután már kezdtem megbarátkozni ezzel a gondolattal.
Innen ereszkedés Pilisszántóig, ahol majdnem elmentem más irányba, de
köszönhetően a kereszteződésnél álló két srácnak mégis meglett a megfelelő
irány.
 |
| (a Dobogókőre tartó ösvényről szép a látvány) |
Valószínűleg az sem ártott volna, ha lenézek az aszfaltra, ugyanis a
rózsaszín nyíl határozottan mutatta az irányt. Lassú emelkedést követően
érkezés a Magas-hegyi nyeregbe 5 órányi menetet követően (41,92 km), ahol
csekkolás és frissítés, majd irány tovább. Sokat nem is kellett menni, mert
következett a Csévi-nyereg, ami 6. EP volt (45,65 km). Jött egy futható szakasz
kevesebb szinttel, csodás panorámával és változatos tereppel a Kopár csárdáig
(7. EP – 53,76 km), ahol gulyásleves és a már megszokott frissítők vártak. A
leves nagyon jó volt és a lehető legjobbkor jött. Ennyi futás után jólesik a gyomornak
a meleg étel, ami határozottan helyrebillentett. Nem jelentkezett semmi
ilyennemű probléma, de az elfogyasztást követően érezhetően megújultam.
Következett egy rövid, de annál szintesebb szakasz a Kakukk-hegyre (8. EP 54,82
km), ahol csak csekkolni kellett, majd haladtam tovább. Innen egy haladósabb
szakasz következett érintve Pilisszentiván települését Hosszú-árokig (9. EP –
59,39 km), ami hamar eltelt. 7 órányi futás után még meglepően jól
éreztem magam. Csekkolás, frissítés és lélekben készültem a
Nagy-Szénás-emlékfal felé tartó kaptató megmászására. Itt sem kellett nagyon
aggódni a tempó miatt, hiszen gyalogosan is sikerült az órámat csipogásra
bírni. Végül megérkeztem az ellenőrzőponthoz (10. EP – 63,27 km), ahol éreztem,
hogy kicsit megfogott az emelkedő. Sokat itt sem időztem, egy rövid emelkedőt
követően felértem a csúcsra, ahonnan már látszott Nagykovácsi. Útközben
találkoztam egy családdal és az egyik kisgyerek az kiáltotta: „Hajrá 29-es!”
(ez volt a rajtszámom). Mosolyogva megköszöntem a bíztatást, majd ereszkedtem
lefelé az ösvényen.
 |
| (Nagykovácsi) |
Nagykovácsi határában gyerekek játszottak az útszélén, itt
megint kaptam egy hangos „hajrá-t”! Ez volt az a rész, amitől valójában kicsit
tartottam, hogy vajon megtalálom-e a plébániát. Beérve a településre régebbi túrákról
ismerőssé vált az utcakép. Aztán könnyű dolgom lett, mert a sorban szemből
érkező „sorstársak” és a nyilak elvezettek a plébániához itt viszont rájöttem,
hogy valójában nem először járok erre. A plébánián (11. EP – 65,04 km) kértem
magnéziumot, mert kezdett egyre jobban rám törni az izomfáradtság. Nagyon jól
jött, mert a jótékony hatása hamar érződött. Kezdett szürkülni, de a lámpát még
nem tartottam indokoltnak elővenni. Innentől egy emelkedőt követően újra
futótempó. Julianna majornál (70,87 km) frissítés és előkerült a fejlámpa is.
Az erdőben már sötét volt, de az újonnan beszerzett fejlámpa elég jól
bevilágította az utat. Szinte bármilyen szögbe és irányba tudtam állítani,
tempótól és terepviszonytól függően. A fáradtság már nagyon jelentkezett. Nyolc
és fél óra telt el a rajt óta és a szervezetem takarékosságra intett. A
hőmérséklet érezhetően csökkent, ennek következtében kb. ugyanazt a tempót
tudtam alacsonyabb pulzuson hozni, persze a fáradtságból is fakadó lassulás is
szerepet játszott. Fekete fejnél (12. EP - 72,34 km) ismét csekkolás, majd
indulás tovább. Már javában sötét volt, amit mindig élvezni szoktam a
futások/túrák során. A gyomrom viszont kicsit megrendült. Éreztem, hogy kezd
elege lenni a monodiétából - a sok izó
és édes volt az oka. Megoldásként a szénsavas folyadékra gondoltam, de
arra várnom kellett, míg elérek János-hegyre (13. EP – 77,05 km). Jól éreztem,
hogy a szénsavas ásványvíz jó lesz, mert újra helyreállt a rend. Vettem még
magamhoz egy kis szilárd ételt és ereszkedtem is lefelé. Az aszfaltot követően
murvás rész következett. A talpamnak már nem nagyon tetszett, de annyira még
nem volt vészes. Megérkeztem a makkosmáriai ponthoz (14. EP – 81,36 km), ahol
kaptam egy kis útbaigazítást, mert nem nagyon tudtam, hogy merre az arra. Ezen
a szakaszon már viszonylag sokat haladtam egyedül, de a monotonitás és a
sötétség továbbra sem szegte a lelkesedésem. Valójában már vártam a végét és
kicsit többet néztem az órámra, kalkulálgatva a célidőt. Értelme ugyan nem
volt, mert mindig ugyanarra jutottam, de legalább elfoglaltam magam. Ahogy
haladtam, jött szembe egy srác és egy lány, akik hajráztak megtörve a csendet.
Jóleső érzés volt. Aztán érkezett egy rövid szakasz, aminek két széle
gyertyákkal volt kirakva és egy kifutópályára hasonlított. Hangulatos volt
nagyon. Jött egy lejtős, köves rész, ahol kicsit belefeledkeztem a jelzések
figyelésébe és feltűnt egy elágazásnál, hogy sehol semmi szalag. Pfff... még
jó, hogy csak kb. 150 m-t kellett visszafelé haladni és láttam, hogy nem messze
két lámpa halad egy bokros szakaszon. Végül meglett a „kiskapu”. Hiába! Nem
lehet egy pillanatra sem lankadia a figyelemnek, mert hamar megbosszulja magát.
Korrigálva a hibát, visszatértem a helyes ösvényre. Eléggé keskeny és sziklás
szakasz volt. Kicsit jobban emeltem a lábaim, mert nem akartam belerúgni
semmibe. Ilyenkor különösen fájdalmas dolog már ez. Lassan hallani lehetett az
utcai zajokat, ami azt jelentette, hogy egyre közeledek a célhoz. Beérve
Budaörsre, kezdtem megkönnyebbülni.
 |
| (öröm és boldogság) |
Az iskola kapujában még egy csekkolás (Cél
– 87,61 km), majd betértem az épületbe. Jött a sikerélmény, hogy beértem a
célba a 34. helyen, 10 óra 39 perces idővel. A célban találkozás barátokkal, sztorizás, lazítás, nyújtás és viccelődés.
Konklúzió:
Mindent egybevetve nagyon jó volt az elejétől a végéig. Az, hogy a versenyt a
kezdetén nem rohantam el és nem fáradtam ki idő előtt, a végén a szerveztem
meghálálta. Nem kellett szenvedni és nem demoralizált az, hogy elkészültem az
erőmmel. Nagyon sok hasznos tapasztalattal lettem ismét gazdagabb. A verseny
szervezői előtt le a kalappal. A jelzések nagyon jók voltak és csak magamnak
köszönhettem volna, ha feleslegesen emelem a km-ek számát az eltévedéssel. A
frissítők kínálata szerintem kifogástalan volt és bőséges. Köszönöm a
lehetőséget, szerintem jövőre újra itt leszek!
