2015. december 20., vasárnap

Tortúra 65 - 2015.12.19.

Az év végéhez közeledve, amikorra már az utolsó versenyek is lezajlanak, érkezik a Tortúra. Az igazat megvallva már visszavettem a tempóból és lassabban gyűjtöm a kilométereket, de ide még elmentem. A kollégám, Csabi dobta fel, hogy nem érdekel-e esetleg ez a túra. Az alapozás is elkezdődött a jövő évre, így azt gondoltam, miért is ne! Sajátossága a túrának, hogy itt gyakorlatilag bármilyen időjárás előfordulhat és ettől is teszi az egészet érdekessé. Mostanában úgyis dombedzéseket tartottam, ami kettős célt szolgált. Elsősorban új variációt akartam beiktatni az alapozásba, illetve - tudatos szándékkal - készülni erre a megmérettetésre. Nem volt kérdéses, hogy a 65-ös távra nevezünk, ami közel 2000 m szintet tartogatott. 

(útitársunk a sár)
Hétfőn még volt egy hosszú edzés, ezt követően viszont szombatig már semmi, csak pihenés. Elkezdtem fejben összekészülni. Beszereztem a szükséges frissítőket, "végigjártam" az útvonalat térképen és figyeltem az időjárást. A csapadék elmaradását prognosztizálták és ez azért könnyített volna mindenki dolgán. Pénteken már Miskolcra mentem, ahol este tésztaparty és megtettem az előkészületeket. A napot ugyan pihenéssel töltöttem, de mégis olyan érzésem volt, mintha végigrobotoltam volna.  Reggel 5 órakor ébresztő, ami ment nehezen, de éreztem, hogy a frissességem nem az igazi. Az időjárás érdekesen alakult, mert az előrejelzés alapján nem nagyon számítottam csapadékra, mégis szitált egy kicsit az eső. 6 órakor elindultunk, felvettük Levit, majd fél hét magasságában már megérkeztünk Miskolc-Tapocára, a rajthoz. Rajtszámátvétel, készülődés, majd vártunk egy kicsit, hogy világosodjon.



(a fenyves Hollóstetőnél- minden évszakban lenyűgöz)
7:05-kor kiléptünk az iskola kapuján és már tartottunk is a Tapolca feletti bánya irányába. Kocogós tempóban vettük az első - aszfaltos - emelkedőt, majd röviddel ezután jött az első ösvény. A talajviszonyok nem voltak túl ideálisak, mert sáros és csúszós volt a terep. Néhol korcsolyázni lehetett a sárban és az egyensúlyozása is nagy hangsúlyt kellett fektetni. Ez néha nem sikerült, mert rövid idő alatt kétszer is sikerült elcsúszni. Voltak kemény emelkedők, ennek tükrében igyekeztem nem ellőni minden puskaporomat, mert még nagyon az elején voltunk a túrának. Ahogy haladtunk egyre feljebb, ködösebb lett az idő és az ónoseső is megmutatta magát. A fákon és bokrokon jellegzetes bevonatot képzett, ez egyébként a túra nagy részén jellemző volt. Leküzdve az első szakaszt, 1 óra 20 perc alatt értünk Bükkszentkeresztre, ahol az aszfaltos úton kissé pihentető volt a haladás (1. EP - kb. 12 km). Gyors pecsét, egy pohár tea és már folytattuk is az utunkat. Hollóstetőnél a fenyvesen áthaladó útvonal még mindig le tud nyűgözni, pedig már rengetegszer jártam itt. Továbbra is felfelé haladtunk kisebb-nagyobb megszakításokkal. Az időjárás több arcát is megmutatta, mert a ködös, párás levegő a tiszta és már-már "naposabb" idővel váltogatták egymást. Röviddel az ellenőrzőpont előtt (kb. 22 km) egy géllel frissítettem. Elérkezett a Vörös Meteor síház (2. EP - kb. 28 km), ahol újfent frissítettem és ez később meg is bosszulta magát. Elkövettem azt a gyerekes hibát, hogy zsíros kenyeret ettem. Ugyan nem sokat, de mégis elég volt ahhoz, hogy a gyomrom megmakacsolja magát és kihatással legyen a teljesítményemre. Nem rögtön kezdődött a dolog, mert a Faktor-réti Madonnaáig (3 EP - kb. 33 km) nem volt ugyan nagy gond, de érzetem, hogy valami nem az igazi. Arra gondoltam, hogy lehet a fáradtság kezd kijönni, de nem. Kicsit sokat foglalkoztam ezzel a gondolattal, belülre figyeltem, mégsem oldódott meg a gondom. Haladtam, de a mozgásomat darabosnak éreztem. Tar-kőig (949 m), a túra legmagasabb pontjáig (4. EP - kb. 38 km) megvolt az első holtpontom.

(Tar-kő - tiszta időben a felhő felett)
Bosszantó volt, hogy nem tudtam megújulni, de nem volt mit csinálni, haladtam. A többiekről le-leszakadoztam, igyekeztem visszazárkózni és örültem, hogy nem hagytak hátra. Tarkőn gyors szúróbélyegző, fénykép, megcsodáltuk a felhők feletti panorámát és már ereszkedtünk is lefelé. Erős szintcsökkenés és hirtelen az időjárás is változott. A napos csúcs után, jött a ködös, jeges szakasz. Helyenként kidőlt fákon kellett átmászni, amik törzsére a ráfagyott ónoseső nehezítette az átkelést. Óvatosan haladtunk, mert helyenként a sáron kívül jegesedés is volt, nem beszélve a lazább, technikásabb talajról. A gyomrom továbbra is vacakolt, de a lejtő megtette jótékony hatását, amitől jobb lett a közérzetem. Hamarosan elértük az egri műutat, ahol rövid kocogás után megérkeztünk a Tamás-kúti házhoz (5. EP - kb. 43 km).

(a Tamás kútnál utáni emelkedőn)
Pecsét, majd tea, banán és egy a magnézium elfogyasztása után irány tovább. Rögtön az EP után, balra fel egy jó meredek kaptató, ahol gyalogosan mentünk fel. Ismerős szakasz, ami rövid de, annál keményebb menet volt. Felérve a tetőre, újra kocogásra váltottunk, amit sokszor gyaloglásra váltottam. Éreztem, hogy sokat kivett az elrontott frissítés, de kezdtem visszajönni a menetbe. A fáradtság állandósult és ugyan azt éreztem, hogy kimerültem, valahonnan mindig jött egy újabb fellángolás vagy lendület, ami tovább hajtott. Nem tudtam már mit kitalálni, Levi tanácsára gyakrabban ittam. A lelkesedésem kissé alábbhagyott, de az, hogy feladjam, meg sem fordult a fejemben. Szóval... Haladtunk fel-le és egy ideje már együtt haladtunk egy csapattal, akikkel már kb. a Vörös Meteortól követtük egymást. Fejben egyre frissebb voltam, viszont a saras terepen való - utólag azt mondom erősebb - haladás miatt fizikailag határozottan fáradt voltam, de ez azért sokkal jobb, mint az ellenkezője. Hamarosan elérkeztünk Várkútra (6. EP - kb. 55 km), ahol banánnal és zselével frissítettem.

(a pályát végig jellemző ágakra fagyott jég - élőben szebb)
Őszintén szólva vártam már, hogy elérjük az Nagy-Eged hegyet, ahonnan már szó szerint látótávolságban volt Eger városa. Kiérve a szőlőkhöz, köves, erős lejtőn haladtunk lefelé. Ez egy amolyan nemszeretem, technikás szakasz. Minden lépésre oda kellett figyelni, mert könnyen megbosszulta volna magát egy sérülés formájában. Ahogy sikeresen leértünk, jött egy saras szakasz, ahol vastagon tapadt az anyag a cipő talpára. Ekkorra már teljesen rendben jöttem és újra élvezni kezdtem a túrát, amiben biztosan benne volt az is, hogy hamarosan célba érünk. Kiértünk a műútra, innen már a célig lejtett az út. Végül megérkeztünk a célba 7 óra 34 perces idővel, ahol már kezdett is megszépülni az egész.


Konklúzió: Először jártam itt,  de nem utoljára. Nagyon jó túra változatos időjárással... szívesen kipróbálnám hóban is. Remélem jövőre az időjárás hozzájárul majd ehhez. Az, hogy a zömét nem élveztem annyira, azt magamnak köszönhetem. Azt alaptézist, miszerint ne egyél se előtte, se közben zsírosat, nem sikerült megcáfolnom. Tanulságos volt és ha rossz tapasztalattal is ugyan, de ismét gazdagodtam. A saras terep kivett rendesen, de nem egy könnyed sétára jöttünk. Levi órájára feltöltött track sokszor kisegített minket. Szuper kis eszköz. Köszönet Csabinak és Levinek, hogy folyton vártak rám, és a rendezőségnek a szervezésért. Egészségünkre.

(célfotó Egerben)