2016. január 17., vasárnap

Bartina Maraton - 2016.01.16.

Itt az új év és nem váratott magára sokat az első szervezett rendezvényen való részvételem. Utaznom nem kellett hozzá, hiszen itt helyben, Szekszárdon rendezték meg a Bartina teljesítménytúrát. Kaptam is az alkalmon, hogy a maratoni távon próbára teszem magam. Még decemberben kezdtem tervezni, hogy két héttel a Téli Mátra elé éppen befér. A 42,5 km távhoz 1123 m szint párosult. Ahogy az már lenni szokott, a megelőző hétvégén edzettem egy utolsó hosszabbat. Ezt követően nem maradhatott el az eseményt megelőző pihenő hét. Ugyan most veszek részt először ezen a túrán, mégis ahogy a pályát végignéztem, kevés olyan szakasza van, ahol még nem jártam. A téli alapozás nagy részét sokszor ezeken az ösvényeken végeztem. A hét második felében már csak egy rövidebb edzést terveztem, mégis adódott egy lehetőség, amit nem akartam kihagyni. Nem is tettem, így csütörtökön futóbarátokkal mentünk egy kanyart, ami nekem 29 km-re sikeredett a dombokon. Úgy gondoltam, hogy ha már alapozás van, ez belefér. Két nappal a túra előtt remek időjárás volt, majd pénteken reggelre leesett valamennyi eső, ami nagyban befolyásolta volna a komfortérzetet, ha szombaton hajnalban nincs fagypont alatt a hőmérséklet.

Eljött a szombat reggel. A maratoni távon viszonylag hamar, 7 óráig el kellett elindulni. A tervezettnél korábban érkeztem és a nevezés is gyorsabban ment, mint gondoltam. Volt már nyüzsgés, folyamatosan jöttek-mentek az emberek. Még sötét volt és fejlámpát szándékosan nem hoztam, így az indulásig az időt átmozgatással töltöttem és figyeltem, mennyire világosodik ki ahhoz, hogy elinduljak. Pirkadni kezdett, így 6:42-kor csekkoltam és neki vágtam a távnak.  A városból kivezető szakasz rögtön emelkedni kezdett, ahol fel tudtam mérni, hogy mire számítsak magamtól.

(Pirkadat Szekszárd felett)
Az erdei részhez érkezve tapasztaltam, hogy a föld fagyos, ami nagyban segíti a haladást. Az első ellenőrzési ponthoz (Bükkös erdő) hamar megérkeztem, ahol elváltunk a 30-as távtól. Nem időztem sokáig, a csekkolást követően haladtam is tovább. Közben elfogyasztottam a pontban kapott csokit és ereszkedtem Szálka felé. Érezhetően hidegebb volt a völgyben, amit a zugosabb helyeken megmaradt hó jellemzett. Az úton továbbra is jól lehetett haladni, bár a frissen dózerolt szakaszok tartogattak meglepetéseket. A fagyott pocsolyákat vékony rétegben föld takarta. Néha ezekre lépve reccsenéseket hallottam, ami nem volt biztató. Természetesen nem volt mindig szerencsém, ezért egy-két alkalommal sikerült merülnöm a pocsolyákban. Kiérve a tisztásra Szálka előtt hangulatos volt a befagyott tó és a deres táj.

(Szálkán a fagyott tó)
Szálkán aztán el is értem a második EP-t. Röviddel a pontőrökkel való rövid beszélgetés követően már a faluból kivezető emelkedőn kaptattam felfelé. Előhúztam a sapkám, mert a gyenge mínuszban olyan érzésem volt, mintha a víz a homlokomra fagyna. A dombtetőn újra dózerút várt és azon gondolkodtam, vajon meddig lesz szerencsém a fagyos földdel. A kék jelzésen megérkeztem Grábócra, ahol a harmadik EP-n szárazbélyegző várt a település feletti kilátónál. Rövid, de erős emelkedő vitt fel oda, viszont a völgyre nyíló panoráma miatt már önmagában megérte a komfortzóna elhagyása. Grábócról kiérve egy tisztáson át haladt az út gyengén emelkedve. Egy banánnal és egy zselével frissítettem és kezdem érezni a két nappal ezelőtti futást. Frissnek éreztem ugyan magam, de éreztem, hogy a combom fárad. Az erdőben az egyik domb oldalából morajlást hallottam.

(Grábóc a kilátótól, háttérben a Mecsekkel)
Úgy tűnt, mintha egy csapat rossz irányba ment volna és most próbálna visszatérni a kijelölt útra. Hmmm... a csapat nem ember volt, hanem szarvas. Legalább harmincan haladtak át keresztben előttem úgy 50 méterrel. Én még ilyet nem láttam. Annyira ledöbbentem, hogy mikor elhaladt az utolsó, akkor jutott eszembe, hogy lőni kellene egy képet, de ezt lekéstem rendesen. Nem sokkal ezelőtt előztem meg három srácot, akikkel volt egy kutya. Gondolta csatlakozik a szarvasokhoz, mert olyan tempóval futott el mellettem, hogy azt hittem feldönt. Valahol a domboldalban még láttam, aztán csak visszatalált a gazdájához. Az út során több helyen hallani lehetett, hogy a közelben favágók dolgoznak. Egy helyen olyan ügyesek voltak, hogy az ösvény teljes szélességét elfoglalták a kivágott farönkök és gallyak. Akadálypályára nem számítottam, de viszonylag könnyen át lehetett hatolni rajt. A negyedik EP, ahol visszacsatlakozott a 30 km-es szakasz. Ismerős terep következett, a Sötétvölgyi futópálya. Gyakorlatilag sík szakasz, viszont a talajt vastag avar takarta, ami megkövetelte a nagyobb figyelmet. A bokámnak továbbra is szükségét éreztem, ezért nagyon figyeltem arra, hogy hová lépek. Hamar letudtam ezt a szakaszt és már jött is egy emelkedő. A közben mögöttem hagyott EP-ben kapott csokival frissítettem. A dombtetőre érve már Kakasd fogadott.

(Kakasd)
A településre jól futható földút vezetett, itt viszont elvétve érezni lehetett, hogy kezd kiengedni a talaj. Elértem az ötödik EP-t, ami a 28. km-t jelentette. A frissítő tea és forralt bor volt, amit gulyáságyúban készítettek. Itt megveregettem a vállamat, hogy nem hoztam magammal poharat, így kimaradtam a jóból. Tettem ezt annak ellenére, hogy a szervezők felhívták a figyelmet a kiírásban, hogy mindenki hozzon magával poharat. Hát van ilyen. Nyugtázva a helyzetet indultam is tovább. A településről kiérve keményre fagyott hó takarta az utat egy kis részen. Újra egy szép emelkedő következett, aminek a  tetején egy kilátó és annak tövében szárazbélyegzős ellenőrzőpont, számszerűen a hatodik következett. Ezután egy meredek lejtőn megérkeztem a Sötétvölgyi tóhoz. A combomban ekkorra már rendesen kijött a fáradtság, mely lassulással párosult.

(Sötétvölgyből a Bati kilátó felé)
Az enyhe emelkedőt séta-futás-séta kombinációval abszolváltam és közben a csillapodni alig akaró éhségemet fojtottam le egy energiaszelettel. A Szarvas-szurdik felé vezető úton, ahogy kiértem az erdőből, a szőlők között már sarassá vált a talaj. Lépésről-lépésre éreztem, ahogy nehezedik a cipőm. Szerencsére két oldalt füves részek voltak, így le lehetett dörzsölni. Nem tartott sokáig, éppen csak addig, amíg magasabbra nem értem és elértem a szurdikot. Itt már jöttek szembe a legrövidebb távon indulók. Néha azt sugallta a tekintetük, hogy hééé rossz irányba mész! Innen rövidesen elértem a hetedik EP-t a Bati kilátót. Akkor volt a tömeg, hogy alig találtam meg a pontőröket. Nem irigyeltem őket, hisz akkor volt a nyüzsgés körülöttük, mintha piacon lettünk volna. A fáradtságot nem tudtam frissítéssel legyőzni, ezért a Kerékhegyről lefelé már nem tempóztam. A Kerékhegyről az útvonal a város felé vezetett. A Remete kápolnánál volt az utolsó ellenőrzőpont. Nyújtottam egy kicsit, majd nekivágtam az utolsó emelkedőnek. Kellőképpen meredek volt és alig vártam, hogy felérjek. A gerincen újra kocogásra váltottam, ahonnan már csak 3 km volt hátra. A Csacska szurdiktól már folyamatos ereszkedés következett és rövidesen újra a piros jelzésre értem. Innen további ereszkedést követően végül 11 óra 4 perckor megérkeztem a célba.


Konklúzió: A napos, ellenben fagyos időben kellemes volt a futás. A pálya végig tökéletes volt, a kétes részeken mindenhol szalagozás segítette a tájékozódást. A csütörtöki futást követően elég hamar kijött a fáradtság, de ezzel valahol számoltam is. A 4 óra 22 perces idővel teljesen elégedett vagyok. Azzal viszont kevésbé, hogy bármennyit frissítettem, az éhség nehezen akart elmúlni, annak ellenére, hogy pénteken széndhiratáltam rendesen. Nem baj, újabb lecke és tapasztalat volt ez számomra. A túra szervezése és a lebonyolítása részemről teljesen rendben volt, kritikát ha akarnék, akkor sem tudnék írni.  

2 megjegyzés:

  1. A starthelyen (Baka iskola portáján) hétköznapokon reggel 7-től este 9-ig átveheted az emléklapodat. A könyvtárosnő találta meg ma reggel a Penny mellett a bokorban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Otthon vettem észre, hogy nincs meg!

      Törlés