Edzés a Börzsöny Vulkántúra útvonalán - 2016.12.04.

Hezitáltam rajta, hogy írjak-e erről az edzésről, végül győzött az exhibicionizmus. Ha másra nem is lesz jó, később legalább vissza tudom olvasni az itteni tapasztalatokat. A társammal egy másik eseményre készülünk, amihez a hivatalos kiírás - december 10. - túl közel esett volna. Még sosem jártam a Börzsönyben, de a vadregényessége és a világtól való "távolisága" magával ragadott. Az útvonalat meredek emelkedők és kemény, sziklás lejtők tömkelege alkotja. Nem véletlenül jön össze 43 km-en 2200+ m pozitív szintemelkedés.

Helló Börzsöny

Királyréten -6 fokot mutatott a hőmérő. Jájjj.... kicsit vacogtam, állítólag ilyenkor jobb a meleg szobában. Nem fordult meg a fejemben, hogy ha egyedül jövök, akkor el sem indulok, de a társam ún. bátorító jelenléte azért adott egy kis pluszt. Már rögtön az elejétől emelkedik a pálya, úgyhogy bemelegítésként próbáltam belőni a pulzust, ami nem ment könnyen. Feszültek a vádlijaim és a vacogás is nehezen múlt el. Az első 3-4 km gyakorlatilag a belső figyelemmel telt. Szépen sütött a nap, ez némileg könnyített a kezdeti nehézségeken. A Nagy-hideg-hegyi turistaházig gyakorlatilag csak emelkedtünk és sokszor sétára váltottam. Közben megjelent a hó, amire nem számítottam... eszembe sem jutott, hogy ennek utána nézzek. Aztán csak megtaláltam a ritmust és be is melegedtem. Az uccsó emelkedő a sífelvonó mellett vezetett, ami iszonyat meredek volt, nem beszélve arról, hogy még a hó sem könnyítette a haladást... szóval alig vártam, hogy felérjek.

Felfelé a Nagy-hideg-hegyre

Lógott a nyelvem, de a csúcson lévő tursitaháztól (843 m) pazar látvány fogadott és már ezért megérte feljönni. Itt betoltam egy gélt, majd jött egy rövid, meredek lejtő és ismét felfelé vezetett az út. Jó volt pihenőre fogni a lejtőn és rúgni a friss havat. Ezután a Börzsöny legmagasabb pontja, a Csóványos (938 m) következett, ahová megint egy combos emelkedőt követően lehetett feljutni. Az órám szerint pont 10 km-t haladtunk és majdnem 900 m szintet emelkedtünk. Ez volt életem eddigi legdurvább táv/szint aránya, ami meg is látszott az időn. Igazából nem is ez számított, hiszen nem pályacsúcsot jöttünk dönteni. Nagyon jól éreztem magam, gyorsan visszaállt a pulzus a csúcs utáni lejtőn. Itt nem lett volna okos dolog tempózni, mert akkor úgy szétcsapom a combjaimat, hogy talán még mindig valahol ott vánszorognék. Lefelé egy elágazásnál majdnem elkavartunk, pont ránéztem az órámra és láttam, hogy távolodunk a pályától. Még szerencse, hogy hamar észrevettem és nem pl. 3 km múlva eszmélek fel, hogy elcsesztük. Útközben Csabi szólt, hogy nézzek jobbra... hopsz egy csapat őz haladt el mellettünk kb. 50 méterrel a fák között - még egy élmény. Az persze nem várták meg, hogy erről bizonyítékom legyen. Az őzek után Magosfánál a Tátra havas csúcsaiig láttunk... kövezzen meg aki akar, de jobb ezt nézegetni, mint egy plázacicát. Ahogy ereszkedtünk lefelé - hol enyhébb, hol keményebb lejtőn -, ismét hóhatár alá kerültünk és érezhetően melegebb volt az idő. 

Magas-Taxi Turistaház

Megérkeztünk a Feketevölgybe (17,3 km), ami a pálya egyik legmélyebb pontja. Hopsz... megint egy frankó emelkedő következett, amin nem kellett sokat futni... második gél bent, amit némi vízzel fojtottam le. Érzésre jól voltam, az emelkedőn szökött a pulzus, de a gyalogtempónál hamar visszaállt. Dög melegem volt, így a Jancsi-hegyen megváltam egy réteg ruhától. Aztán egyszer csak Kövirózsásnál brutál látvány volt. Gyakorlatilag a Börzsöny legmagasabb csúcsai sorakoztak balról jobbra. Szépen felálltam az előttem lévő kőre, széttártam a kezem és élveztem a szabadságot meg a nyugalmat... és persze a fotót. Tetszett, hogy itt volt egy szakasz, ahol végig a gerincen, pár lépésre a szakadéktól haladt az ösvény. Kicsit lassabbra vettük a tempót, hogy maradjon erő a végéig. Az órára nézve újabb frissítő, ezúttal egy csokit dobtam be. Jött egy frankó lejtős rész, ahol a sűrű avarban megbújó laza kövek okozták a kihívást. Egyszer megbicsaklottam és át is villant az agyamon, hogy nabazz... ha ez beakad, akkor reccs. Gyorsan elhessegettem a gondolatot és inkább egy zenére gondoltam, ami már egész a kezdetektől ott ment a fejemben.

A lejtő végét egy kis patak, a Börzsöny-patak jelentette. Itt sikerült az egyetlen kiálló kőben majdnem pofára esni, amit Csabi meg is jegyzett. Jellemző volt az időjárásra, hogy a patak felszíne befagyott és csak itt-ott látszódott, a csörgedező víz. Lassan emelkedő, könnyű futással leküzdhető szakasszal aztán újra megindultunk a Nagy-hideg-hegyre. Tartott ez pár km-en át, ami a komfortérzetemnek nagyon jót tett. Közben befigyelt még egy csoki és hallgattam a patakban folyó víz hangját. Nagyon tetszett, gyakorlatilag nem akartam, hogy vége legyen. Az újabb hegymenet a Bányapusztai vadászháztól kezdődött. Innen annyi emlék ragadt meg bennem, hogy a nap megolvasztotta a fagyos földet és bő 30 km után találkoztunk először sárral. Ez is megvolt. Aztán nehogy meghazudtolja magát a pálya, gyaloglós, kemény szakasz következett. Innen már csak 300 m szintet kellett abszolválni a csúcsig. Újra hóhatár, szívás minden egyes lépésnél a friss hóban, aminek monotonitását egy-egy kisebb pihentető lejtő törte meg. Végre itt a csúcs durván 36 km-nél, ahol megvolt a közel 2300 m-nyi szintemelkedés. Talán még a Mátrabérc ennyire izolált... azt hiszem. A turistaházban belöktem egy kólát és egy gélt, szám szerint a negyediket. Aztán milyen kicsi a világ... egy fickó kérdezett a cipőmről, akit tudtam, hogy valahol már láttam. Belekezdett egy sztoriba két srácról, mire azt mondtam, hogy mi vagyunk a főszereplők... Eszembe is jutott, hogy a Magas-Tátrában találkoztunk és dumáltunk egy jót. Kondira mindig jól voltam és egy percre sem éreztem éhséget. Na jó... tudtam volna enni, nem is keveset, de a cukorszintem rendben volt. Nem követtük lefelé teljesen a pályát, hanem maradtunk azon a szakaszon, ahol feljöttünk. Itt most azt hiszem, tök mindegy, lényeg, hogy kocsinál kössünk ki. Jó ütemben kocogtunk lefelé, amolyan levezető tempóban és végül visszaértünk Királyrétre. Reggel gyakorlatilag senkivel sem találkoztunk, majd délutánra csak előbukkantak az emberek.

Kilátás a Nagy-hideg-hegyi turistaháztól

Konklúzió: Hát... elsőre lenyűgözött a Börzsöny. Azt hiszem egy kicsit ott is maradtam, mert visszatérve a városba, nagyon nem kívántam a civilizációt. Nem akarom ezt túlmagyarázni... van aki érti, van aki nem. Én sem fogom megérteni sosem a kvantumfizikát. Úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülés. Maradt bennem a végére szufla, nem éheztem vagy szomjaztam el, gyakorlatilag bejött a frissítési terv. Az egész abból állt, hogy óránként egy gélt vagy egy csokit egyek meg. Jövő hétvégén szívem szerint újra nekivágnék a hivatalos kiírásnak, de nem szeretnék romokban érkezni a bükki céleseményre.